Rólunk írták

Bolberitz Pál–Freund Tamás: Hit és tudomány (A reménység végtelen útjain)
Éghajlat Könyvkiadó – Manréza füzetek 9.


Az alábbi sorok írója bevallottan elfogult több okból is. Először is azért, mert a fenti címmel összeállított beszélgetéssorozat két résztvevője régi ismerőse, egyikük egy volt kedves évfolyamtársának pap bátyja, másikuk egy kiemelkedő tehetségű és hatalmas teljesítményű fiatal pályatársa. Másodszor, és talán ez még fontosabb, a sorok írója maga is a szakmai megismerés végessége és a hitbéli odatartozás végtelensége között éli életét és gondolja gondolatait. A könyv harmadik "szerzője" Kovács Lajos Péter, aki nem csupán felelős kiadó, de az interjúk sorában ő maga a kérdező is, nagyszerűen orientálva a két interjúalany színes megnyilatkozásait.

A beszélgetéskötet 11 témát ölel fel, és két "egyéni" beszélgetést is tartalmaz. Természetesen csak néhány elemet szeretnék kiemelni a teljesség legkisebb igénye nélkül. A pazar választékból és elsősorban azokra a beszélgetésekre koncentrálnék, ahol Bolberitz Pál és Freund Tamás egymással beszélget Kovács Lajos Péter jókor és pontosan feltett kérdései kapcsán. Mi a remény? Milyen forrásai és ígéretei vannak a reménynek, hol fejeződik be a szerencse, és mettől érezzük minden tépelődésünk felett is a bizonyosságot, a Gondviselés érintését. Honnan származik a kutatói "megérzés"? Oka vagy vetülete a testi működés az érzelmeknek és az akarásnak? Mi volt előbb: a tudományos ötlet, kérdés vagy a segítség annak megválaszolására? Miért veszélyes a redukcionizmus a kutatói gondolkodásban? Eszembe jut ennek kapcsán a beszélgetések során többször idézett Matt Ridley egy gondolata a redukcionizmus korlátairól, aki azt írja "Génjeink" c. könyvében, hogy a focit nem lehet megérteni a fizika, a mechanika törvényeiből. Az agy, az elme és a lélek fogalma; miért nem definiálható térben és időben a lélek fogalma? Megismerkedhet az olvasó olyan alapvető pszichofiziológiai összefüggésekkel, mint a sok százezer, millió idegsejt kisülési szinkronizációja és a memória, a bevésés fogalma. A két beszélgető gondolkodási távlatait minősíti, hogy egyszerre tudnak neurobiológiai, etikai és teológiai ívek mentén érvelni.Kitűnő példa erre a leépítő evolúció, az önzés és az együttműködő társadalom sokszor több oldalról is érintett parabolája. Ugyancsak elegáns és meggyőző a tanulás (a megtanulás) egész életre kiható, az egyéni kreativitás egyik alapfeltételeként definiálható jelentőségének többoldalú kifejtése, az olvasás és a vizuális művészetek (pl. film) különbözősége és eltérő fejlődés lélektani hatása. Bolberitz és Freund mesterien bánik a szakmájukból adódó érvek kiterjesztésével, például az egyéni gondolkodás és a mindenkori társadalmi elit kapcsolatának bemutatására. Mi a hit és a vakhit? Hol kezdődik a fanatizmus? Hol van a genetika ma nagyon korlátolt, néha abszolutizált értékelésének a határa (e sorok írója különösen érzékeny erre a pontra, a pángeneticizmus meghaladott eszmeiségének bulvár színvonalára, a "mutasd meg a DNS-ed, megmondom a sorsod" butaságára)?

Az egész könyvön áthúzódik egy alapvető kérdés, nevezetesen az, hogy hol a határ? Hol fejeződik be a tudomány kompetenciája, és hol kezdődik a transzcendens világ megismerésének lehetősége? Miben közös és miben más a hit és a tudomány? A beszélgetők szellemi igényességét jelzi, hogy kommunikációjuk mentén nyilvánvalóan nemcsak a biológia, hanem a teológia is tudományként határozható meg. Mik a hit és a tudomány kérdései, és hol követünk el határsértéseket? Mi a veszélyesen híg pótcselekvés a babona és a bálványimádás mai járványszerű terjedésében? Hol érhető tetten az isteni döntés, hogy az ember szabad akarattal teremtetett? Mi a haladás kritériuma, és van-e annak iránya? Miért kapjuk a bűntudat egyéni és társadalmi hatású adományát? Mi a közösség feladata egy demokratikus világban, és mikor sekélyesedik el a félreértett demokrácia? Ennek milyen szellemi és biológiai következményei vannak a testi-lelki egészségre?

Többször és visszatérően esik szó az evolúció fogalmáról. Hangsúlyozom, nem az evolucionizmusról, a darwini elmélet ideologikus célú kasztrációjáról, hanem a tudományos (tehát modellezhető és falzifikálható) megközelítéséről van szó. A legkényesebb mozzanat az evolúció és a kreáció (nem a kreácionizmus és a nem az "intelligens tervezés") kapcsolatának józan és etikus bemutatása. Freund és Bolberitz, egy biológus és egy teológus kimondja a legfontosabbat: az evolúció Isten teremtési módszere. Tehát nem egymást kizáró, hanem egymásból szervesen következő, összefüggő, ám megkülönböztetendő fogalompárokról van szó. Ahogy erdélyi teológus barátommal Visky Bélával és a drága, már fentről figyelő Koch Sanyi bácsival pár éve megfogalmaztuk, az evolúciót Isten teremtette, az evolúció Isten teremtési módszerei közé tartozik.Kinek, minek van joga kijelenteni, hogy mi a jó és a rossz? Máris az eredendő bűnnél tartunk! E sorok írója biológusként pár éve egy református teológussal és egy hívő pszichológussal együtt könyvet írt a homoszexualitásról, ahol a bűn és a bűnös ember megkülönböztetése mentén az egyik következtetés pont az volt, hogy a bűn nem biológiai, hanem teológiai, szociáletikai fogalom.

Freund Tamás és Bolberitz Pál gondolati íve az emberi gondolkodás szinte teljes horizontját és ennek megfelelően a természet- és társadalomtudományok legszélesebb körét érinti. Ki a történelem ura? Hol mutatkozik meg az Isten kifogyhatatlan humorérzéke? Milyen környezeti változást okoz az információtömeg ugrásszerű növekedése? Milyen "mutációk" jelennek meg a társadalom testi-lelki dimenziójában, mintegy reakcióképpen az információs környezetváltozásra? Hol helyezkednek el napi vívódásaink a jog, az etika és a világnézet egymással kapcsolatos, de világosan megkülönböztetendő ívében? Miért jelenti a romboló, silányító önzésnek két aspektusát az ún. kollektivizmus és individualizmus? Mi a siker, és mit kezdünk vele? Mikor érkezik el a metanoia (megtérés), és miért annyira személyes, kétszereplős (Isten és én) ez a csúcsmozzanat az ember életében? Megint és visszatérően az önzés biológiai, antropológiai és szociális csapdáiról olvasunk, az újabb és újabb narratívák során.

Nagyon fontos, számomra a legfontosabb a beszélgetések azon pontja, amikor a két beszélgető kijelenti, hogy mi a tudomány normája. Az nem a végtelen irányba való haladás, hanem az etika, a "minden szabad, de nem minden használ" (1Korintus 6,12; 1Korintus 10,23) páli örök mércéje. A három beszélgető ember egyszerre nyílik meg az olvasó számára etikus személyiségként, professzionális szereplőként és vívódó, tépelődő, őszinte kortársként. Úgy szerények, úgy alázatosak, hogy ebben semmilyen népszerűsködő, álszent manír nincsen. Továbbá nincs benne az a kerülendő viselkedés, amit egy idős, már eltávozott református lelkész barátom, Hős Géza bácsi mondott: "édes fiam, senkit nem szabad gyomorszájon evangelizálni". A könyv bemutatását úgy kezdtem, hogy ez két elismert személyiség interjúkötete egy felkészült és okosan kérdező (és beszéltető) kérdezővel.Tévedtem. Ebben a könyvben négyen beszélgetnek, mert én, az olvasó (a mindenkori olvasó) állandóan hozzászólok, bólintok, vagy felhúzom a szemöldökömet, egy szóval tevékeny, aktív partner vagyok. Bolberitz Pál-Freund Tamás: Hit és tudomány (A reménység végtelen útjain) cimmel kiadott könyve letehetetlen, továbbgondolásra, tovább beszélésre alkalmas olvasmány.

Kedves Bolberitz Pál, Freund Tamás és Kovács Lajos Péter, köszönöm az élményt adó társaságotokat, és hogy beszélgethettem Veletek!

Falus András

Köszönjük Falus András akadémikus szép sorait!

Honlap készítés