Címlap

A szociográfia újjáéledése

 

Az Éghajlat Könyvkiadó, a Hitel folyóirat és a Nagyítás hetilap közös szociográfiai pályázatának eredményhirdetésére szeptember 30-án került sor a Magyar Kultúra Házában.
A pályázatokról Tóth Erzsébet író és Csendes Csaba újságíró, a bíráló bizottság tagjai fejtették ki véleményüket. A díjakat Kovács Lajos Péter, az Éghajlat Könyvkiadó igazgatója adta át.
A sok azonos színvonalú pályázat okán a díjak megosztva kerültek kiadásra oly módon, hogy a díjazásra fordított összeg (bruttó egymillió Forint) nem változott.
Ugyanakkor – további támogatók hiányában – különdíjakat nem sikerült kiadni. Ennek megfelelően:

I-II Díjban részesült és 200.000 Ft. pályadíjat nyert

Zsidó Ferenc: Nem vész el, csak átalakul,

Ritter György: „weg” (beszélgetés egy kitelepített svábbal),

Szilágyi Gyula: Látlelet a fapadról – A segítők szemével Egy női éjjeli menedékhely mindennapjai c. munkája.

II-III. Díjban részesült és 100.000 Ft. pályadíjat nyert

Keszeli Ferenc: Nyelvleckék Vidornak,

Pogány Gábor: A mi utcánk. – Tar Sándor emlékére,

Horváth Ildikó: Szenpéterfa merengőpadja,

Dobozi Eszter: Leletmentés – részlet egy készülő szociográfiából c. munkája.

Az Éghajlat Könyvkiadó azt tervezi, hogy a díjazott írásokból, valamint a további beérkezett pályamunkákból válogatást ad ki a jövő évi könyvhétre. A kiadó terveiben szerepel az is, hogy új pályázatot ír ki.


Tavasszal szociográfiai pályázatot írt ki az Éghajlat Könyvkiadó a Hitel folyóirattal és a Nagyítással közösen, az ünnepélyes eredményhirdetést szeptember 30-án tartják a Polgárok Házában. Kovács Lajos Péter, a kiadó igazgatója elmondta: örvendetesen sok pályamű érkezett be hozzájuk, s ami különösen fontos, hogy ezek között sok a jó színvonalú írás. Az igazgató szerint a szociográfia ma is fontos műfaja az irodalomnak, de sok minden más újraélesztésére, támogatására is szükség van a magyar kulturális életben.

- Miért éppen szociográfiai pályázatot írtak ki?
– Csaknem tíz éve, hogy Pápán voltunk egy író-olvasó találkozón Csoóri Sándorral, s többek között arról beszélgettünk, hogy a szociográfia, a tényirodalom milyen fontos éltető ereje volt a népi irodalomnak, és hogy hová tűnt vajon ez a műfaj azóta. Évről évre felmerült bennünk, hogy kellene valamit kezdeni ezzel a hiánnyal. Az idén tavasszal jutottunk el oda – minden körülményt figyelembe véve –, hogy azt mondtam Sándornak: a nyolcvanadik születésnapja alkalmából tisztelettel felajánlom, hogy finanszírozom a pályázatot. Ő mindig bizakodó, én kicsit szkeptikusabb voltam az elején, vajon lesz-e ebből valami, jelen van-e még a műfaj egyáltalán. Tavasszal írtuk ki a pályázatot; körülbelül húsz-harminc indulóra számítottam, s mire lezárult a dolog, több mint száz munka érkezett be hozzánk.

- Mit tud elmondani a színvonalról hiszen egy elég munkás műfajról beszélünk?
– Szinte minden irásról el lehet mondani, hogy érdemi, figyelemreméltó, érdekes - körülbelül a fele pedig igen jó színvonalú. Húsz-harminc pályamű olyan, hogy mindenképpen megérdemelné a nagyobb nyilvánosságot is. Eleve szándék volt, hogy kötetbe rendezzünk írásokat, a szerkesztőségek pedig – a Hitel és a Nagyítás, velük együtt írtuk ki a pályázatot – azt remélték, hogy a lapokban is publikálhatunk belőlük. Ezek a várakozások teljes mértékben beigazolódni látszanak; a legnagyobb gondunk az, hogy jó lenne a három fődíjon kívül még több jutalmat, elismerést kiosztani. Ezen dolgozunk most. A bírálók asztalán jelen pillanatban körülbelül két tucat írás van, amelyek közül kikerülnek a győztesek. Szeptember 30-án este, a Polgárok Házában tartjuk majd az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadót, ahova minden pályázót meghívunk. A nagy érdeklődésre való tekintettel pedig szeretnénk jövőre is meghirdetni a pályázatot.

- Milyen pályaművek érkeztek?
– Nemcsak írók, újságírók, hanem agrárszakemberek, mérnökök küldtek írásokat az ország minden részéről , Záhonytól Sopronkőhidáig. Szinte teljes egészében az ország tükrét mutatják a beérkezett művek, amiből kitűnik: sok a szívszorító gond, sok az élet, a tapasztalás bennük. Elevenek, valóságosak az írások, beszámolnak sok mindenről – hallatlanul nagy invenció ez.

- Mire számítottak a pályázat kiötlésekor; ön szerint a közvéleményt, az átlagembereket mennyire érdekli más tájegységek, más emberek története manapság? El fogják olvasni a kiadandó antológiát?
– Amennyiben a magyarságot érdekli Magyarország sorsa, annyiban tarthatnak érdeklődésre számot ezek a szociográfiák. Egy ország lelkiismeretéhez és önismeretéhez egyaránt hozzátartozik, hogy hírt kapjon és adjon az ország valóságos állapotáról. Trianon után a fiatal népi irodalom vállalta magára ezt a szerepet, és rendre beszámolt sorsokról, élethelyzetekről, gondokról és örömökről, de azt gondolom, egy építkező Magyarországnak, Illyés Gyula és Németh László Magyarországának tudnia kell ezt értékelni, és tudni kell forrásként támaszkodni erre ma is. A politikának és az ország vezetésének nagy tisztelettel ajánljuk figyelmébe ezeket az írásokat. A szociográfia átgondolt része a közéletnek, része az irodalomnak és a közbeszédnek.

- Kiadóigazgató lévén van rálátása a hazai könyvpiacra is. Mi a véleménye a jelen helyzet ről? Milyen általános állapotban van ön szerint jelenleg a magyar kultúra?
– A magyar könyvkiadás helyzete nem jó, a könyvpiac folyamatosan gyengül és hígul. Érdemi támogatás nélkül két nagyvállalat hálójában vergődik a kiadók többsége. Egyre kevesebb a klasszikus és a kortárs magyar irodalom, mind nehezebb feladat fenntartani
egy ilyen kiadói repertoárt. A másik dolog az anyanyelv állapotával függ össze. Az olvasottság az anyanyelvi kultúrától nehezen választható el. Abban az országban, ahol tízéves korukig nem tanítják meg a gyerekeket verset mondani és verset olvasni, egy idő után nem lesz a lírára igény, s érdektelenné válik a kortárs irodalom, csak a felszínes fikció borít el majd mindent, mondván: erre van igény. Ha az iskolákban hagyják, hogy például az Abigél filmen megnézve egyenértékű legyen Szabó Magda regényének elolvasásával, akkor még sok minden megtörténhet. Az is, hogy eltűnik az irodalomnak az a része, amely
valóban értéket hordoz. Ennek ellenére a magyar szellem és kultúra még nincs rossz állapotban. Jó művek és érdekes olvasnivalók születnek. A magyar olvasáskultúra
mély; és azért elmondható, hogy ma igyekeznek a szülők a gyerekeiket olvasásra bírni, mi pedig igyekszünk ennek a kialakuló igénynek megfelelni a kiadványainkkal. Egy hidat, egy utat meg lehet építeni később, de egy felnövekvő gyereknél, akit nem tanítanak meg kicsi korában a magyar irodalom szeretetére, a későbbiekben már nem lehet ezt bepótolni.

- Jóslásba bocsátkozna?
– Ami biztos, tartósan fenntartani egy nívót állami akarat nélkül nem lehetséges. Úgy érzem, az újragondolt Márai-program, amely reméljük, jövőre elindulhat, ehhez nagy segítséget adhat. Bízom benne, hogy a kulturális kormányzat – amelyet az előző érákkal szemben józanabbnak és megfontoltabbnak tartok – talál arra módot, hogy kultúránk és annak nagy múltú hordozója, a magyar könyvkiadás újra fejlődjön.

ZALKA SZILVIA

Nagyítás, 2010. augusztus 25.

 

Honlap készítés